Viat plasmawave 

Új módszer vet véget a koronavírus-járványnak?
   

 Teljesen új eljárás alkalmazására nyílhat lehetőség a SARS-CoV-2 koronavírus okozta megbetegedések kezelésében: ez a nürnbergi székhelyű Vi-At plasmawave által kifejlesztett speciális frekvenciasugárzás, amely célirányos elektromágneses hullámokkal képes a kórokozókat azonnal, fizikai kontakt hatás nélkül elpusztítani. A szabadalmi eljárás alatt álló technológia a közelmúltban teszteléssel igazolt eredményeket ért el a szintén légzőszervi problémákért felelős PRRSV vírus semlegesítésében, amely a nidovirales rendbe tartozik, akár a COVID-19.

Egy éve küzd az emberiség az új típusú koronavírus-járvány elleni háborúban. Egyelőre a COVID-19 áll nyerésre, hiszen az elhunytak száma napról napra magasabb, mégsem sikerült nemzetközileg elfogadott, valós megoldást jelentő vakcinát kifejleszteni, noha hónapok óta dolgoznak ezen a világ legjobb szakemberei. Ezzel összefüggésben ráadásul tovább aggódhatunk, hiszen a közelmúltban jelentek meg hírek arról, hogy Dániában elrendelték 17 millió nyérc kiirtását, tartva attól, hogy az állat szervezetében mutálódik a vírus, amelynek egy új verziója kerülhet vissza az emberek közé. A harc tehát tart, ám látszik, hogy messze még a megnyugtató megoldás.

Eredményes lehet a frekvenciasugárzás


Előfordulhat azonban, hogy vakcina nélkül is véget lehet vetni a koronavírusnak - ezt sejtetik legalábbis a Vi-At plasmawave biztató kutatási eredményei. Közismert tény, hogy a kórokozók folyamatos mutációi miatt a vakcina mindig lépéshátrányban lesz a betegséggel szemben, ezért célszerű más, rugalmasabb, egyben hatékonyabb megoldást keresni. Ez lehet az általuk kifejlesztett frekvenciasugárzó készülék, amely jelenleg szabadalmi eljárás alatt áll, és amely speciális elektromágneses hullámok által a különböző kórokozókat képes kontakt hatás nélkül, akár azonnal elpusztítani. A SARS-CoV-2 koronavírus tesztelésére egyelőre még nem nyílt számukra lehetőség, de más kórokozókhoz köthető vizsgálatok során azonban egyértelmű - 99.88-100 %-s hatékonyságú eredményeket értek el.
Az eljárás előnye a cég szerint, hogy a kórokozók mutálódásának azok frekvenciaértékük szempontjából nincs semmi jelentősége, ezért nem kell minden esetben az új vírustörzs vakcinájának kifejlesztésére várni. A készülék alkalmas gombák, baktériumok és vírusok szelektív elpusztítására úgy, hogy az emberi szervezetre sugárbiológiai laborvizsgálattal igazoltan nem gyakorol semmiféle káros hatást.

A Vi-At plasmawave innovatív technológiáját tesztelte:     

                                                                                       • az RT-Europe Research Center,

                                                                                       • a magyarországi Széchenyi István Egyetem Mezőgazdaság-                                                                                                             Élelmiszertudományi Kara,

                                                                                       • valamint a magyarországi Országos Közegészségügyi Intézet is.

                                                                Kiugró eredmény 350 és 358 kHz között

A legutóbbi, októberi vizsgálatok alapján az RT-Europe Research Center megállapította, hogy a 350 és 358 kHz közötti frekvenciasugárzás hatására a sertés reprodukciós és légzőszervi szindróma vírus (PRRSV) szaporodóképessége teljesen megszűnt, ezzel a cég bizonyítani tudta, hogy technológiájukkal bármilyen patogént mellékhatások nélkül el tudnak pusztítani. A teszt során a fertőzésre fogékony PRRSV-vírusokat, amelyek azonos rendbe tartoznak a koronavírusokkal, öt percen keresztül kezelték különböző frekvenciatartományokon és amplitúdókkal. Az eredményekből egyértelműen látszik, hogy a 350-358 kHz-es kezelés hatására a vírusok nem tudtak fertőzni és replikálódni, a mennyiségük három nap alatt semmit sem emelkedett, szemben a többi hullámhosszal és a kontrollkísérletben megfigyelt tendenciával.

                                                                Bármilyen kórokozó ellen hatékony lehet

A Széchenyi István Egyetem vizsgálatai pedig kimutatták, hogy a technológia kiirtja a Candida albicans gombatörzs 99,99 százalékát, a Salmonella enterica 99.99%-t, a Bacillus cereus 99.99%-t, a Saccharomyces cerevisiae 99.88%-t- erre alapozva állítja a nürnbergi Vi-At plasmawave, hogy a frekvenciasugárzás bármilyen kórokozót hatékonyan és azonnal kiírt a saját frekvenciáján, az emberi szövetekre gyakorolt mellékhatás nélkül. A Candida albicans ellen nem ismert másik ennyire hatékony módszer, mert bár a gyógyszeres kezelések részben hatásosak, nagymértékben károsítják a májat.
Ezek az eredmények feljogosítják a technológia kifejlesztőit a bizakodásra, illetve a további tesztelésekre, egyben meggyőződésük, hogy amennyiben lehetőség nyílna a frekvenciasugárzó készülékkel a SARS-CoV-2 vírustörzs tesztelésére is, az hatalmas lépés lenne a COVID-19 és későbbi járványok elleni küzdelemben is.

A hatályos jogszabályok alapján a viatplasma plazmasugárzó készülék nem orvostechnikai eszköz, gyógyítási célra nem engedélyezett.
A készülék a kontaktus nélküli frekvencia átvitelének elvét használja, Dr. Royal Raymond Rife a mikroorganiuzmusok szelektív pusztítása módszerének ismeretei és tapasztalatai alapján.


Termékeink értékesítésében partnerünk a Bio-Sensitiv Kft. és Kürti Gábor egyéni vállalkozó. Értékesítési partnerünk működteti a https://rife-plasma.com/ weboldalt.